ültem fel.
„Igen.”
„Hol van?”
„Itthon.”
„Biztonságban van?”
A hálószoba felé néztem, ahol a kendőt egy szék támlájára terítettem.
„Miért ne lenne biztonságban?”
Csend következett.
Aztán Lila sokkal nyugodtabb hangon szólalt meg, bár a hangja mögött érezhető volt a feszültség.
„Gondolkodtam azon, amit az ügyvédi irodában mondtam. Kegyetlen voltam. Elragadtak az érzelmek.”
„Nevettél.”
„Tudom, és megbántam.”
Lila ritkán kért bocsánatot.
Amikor mégis megtette, annak általában oka volt.
„Mit akarsz?”
„Meg akarom venni a kendőt.”
„Clara, ne légy nevetséges.”
„Mit tudtál meg?”
Elhallgatott.
Aztán letette a telefont.
Kevesebb mint egy órával
