45 éves vagyok, egyedül nevelek hét gyereket, és az elmúlt hét évben vacsorát főztem az utcánk leggorombább öregemberének.
Arthur volt a neve. Három házzal odébb lakott egy kopott, fehér házban, hámló festékkel és egy verandával, ami mindig elhagyatottnak tűnt. Újságok halmozódtak az ajtaja mellett, napokig senki sem nyúlt hozzájuk.
A legtöbben kerülték őt.
Őszintén szólva nem is hibáztattam őket.
Arthur úgy tudta éreztetni veled, mintha nem tartoznál oda. Ha a gyerekeim túl közel bicikliztek a
