a dinerben, amikor megláttam Arthurt a jeges járdán fekve.
A hátán feküdt, nem kiabált és nem mozdult.
Ledobtam a táskámat és odarohantam. „Arthur? Hall
engem?”
A szeme lassan kinyílt.
„Ne csinálj jelenetet.”
Segítettem felülni. A kezei remegtek, de nem a hidegtől.
Amikor elvittem az ajtajához, megállt, és úgy nézett rám, ahogy addig soha.
„Miért segítesz nekem?” — suttogta. „Nem érdemlem meg.”
A kezem
